Gyerekeknek készségfejlesztő játék

beszédfejlesztés

beszédfejlesztés

Amikor felhívtak az óvodából, hogy Bálint pár hónapja teljesen elszigetelődik és nagyon furcsa dolgokat csinál, irtóra megijedtem. Én magam is észrevettem, hogy valami nem stimmel a kisfiammal, de nem tudtam mi lehet a probléma. Volt egy kiskutyája, aki sajnos csak pár hónapig élt nálunk, mert lakásba kellett költöznünk és a kutyust nem akartuk kitenni ennek. Azt hiszem Bálintnak ez a pár hónap nagyon sokat jelentett, hiszen ki tudja hirtelen megmondani, hogy kicsi fiú hogyan éli meg a kisállattal való barátságot. Úgy gondoltam emiatt kezdett el szorongani és bujkálni, és tudtam, hogy tennem kell valamit. Kértem egy barátnőm segítségét, aki maga is pszichológus. Sok mindent ajánlott, amik közül több módszerrel is remek eredményeket értünk el. Ilyen volt a SzóKiMondóka játék, ami Bálintot újra megnyitotta. Amióta csak játszunk hárman az édesapjával, a sok sikerélménytől, színektől, szavaktól, tánctól és énekléstől sokkal jobban érzi magát. Mindeközben fejlődnek is a kommunikációs, szociális és fizikai készségei és amíg játszunk, nem csak minőségi időt töltünk együtt és fejlődünk mind érzelmileg, de végre valami olyanra gondol a kisfiunk, ami felvillanyozza. Köszönjük.

You must be logged in to post a comment.

Proudly powered by WordPress   Premium Style Theme by www.gopiplus.com