Imádni fogod ezt a csapatépítés játékot

csapatépítés

csapatépítés

Nemrég volt egy kis probléma a cégnél. Tudtam, ha nem akarom, hogy még nagyobb legyen a baj, valamit tennem kell. Azt vettem észre, hogy a férfi és női kollégák, valahogy nem jönnek ki jól egymással. Biztos ez annak is köszönhető, hogy teljesen külön részlegen dolgoznak, de valahogy érezhető volt a feszültség. Arra jutottam, egy igazán jó csapatépítő program kell, ahol a munkatársak igazán megkedvelhetik egymást. Nagyon sokat keresgéltem, de semmi olyat nem találtam, ami biztos sikert hozott volna. Aztán egy nap egy ismerősöm elmesélte, hogy a siófoki T-Flottával voltak, csapatépítés játékon, és egy előre megírt forgatókönyvvel várták őket, amiről ők nem tudtak, így hihetetlen fordulatokkal teli tréningben volt részük, ahol egy percig sem unatkoztak. Rákerestem a cég weboldalára, és ott volt a kérdésemre a válasz. A Keresd a nőt! csapatépítő program, éppen az, amire szükségünk volt. El is vittem a munkatársakat, és azt mondtam meglepetés, hová megyünk. Mikor megérkeztünk, már kezdődött is a játék, hiszen a kolléganőket „elrabolták”, és a férfi dolgozóknak kellett őket megmenteniük. Elképesztő élmény volt, ami után beültünk egy vendéglőbe, és az élménynek köszönhetően, mindenki boldogan kezdett beszélgetni egymással. Remek.

You must be logged in to post a comment.

Proudly powered by WordPress   Premium Style Theme by www.gopiplus.com