MTB kerékpárok vidám szinekben

mtb kerékpárEmlékszem, hogy milyen sokáig próbálta öcsém megpuhítani a szüleimet azzal kapcsolatban, hogy vásároljanak neki egy MTB kerékpárt. Lelkesedését bevallom, nem értettem, de környezetem szerint nem is kellett, hiszen én lány vagyok, akit nem mozgat meg a MTB bicikli. Elfogadtam a dolgot, de bevallom, a mai napig bánom, hogy akkor és ott nem álltam a sarkamra és nem álltam ki magamért és érte is. Nagyon szerettem volna ugyanis én is egy kerékpárt, mellyel barátnőimmel felfedezhettem volna a környéket és kikapcsolódhattam volna. Ehelyett közös kerékpárunk volt a testvéremmel, mely gyakran szerelés alatt állt. Persze tisztában voltam már akkor is a szüleim lehetőségeivel, így nem okolom őket azért, mert nem kaptuk meg az általunk kinézett és óhajtott kerékpárt azokban az években. Öcsém is elfojtotta MTB iránti vágyát és én is lemondtam a lányregényekben szereplő női kerékpárról, mely elején minden esetben kosár volt fodros anyaggal bélelve. Szerencsére a hiányt nem szenvedtük meg, ma pedig már gyermekeinket kísérjük kerékpártúrára barátaink helyett.

You must be logged in to post a comment.

Proudly powered by WordPress   Premium Style Theme by www.gopiplus.com